Médiafigyelő

Nemzeti hős vagy terrorista Budaházy?

2016. szeptember 03. 00:45 - aL__Ex

Mi a különbség a népszuverenitás és a Magyarok Nyilai között?

 

 

Se vége, se hossza a médiában a híreknek és kommentároknak, amelyek a Budaházy Györgyre kiszabott ítélettel foglalkoznak. Akadnak jópáran, többek között Morvai Krisztina és Toroczkai László, akik azt a kérdést is fölvetik, hogy Budaházy György valójában nemzeti hős, akivel szemben az egyetlen helyes ítélet csak a felmentés lett volna. Sokan egyszerűen eltúlzottnak tartják az ítélet mértékét, illetve kétségbe vonják a Budaházynak felrótt bűnök bizonyítottságát. Megint mások az ítéletet kezdték el relativizálni, például azzal, hogy mennyi jár a „szemkilövetésekért” – utalva ezzel a 2006. októberi zavargásokra.

budahazy_gyorgy_es_a_hivek_a_karzaton.jpg

Budaházy György és a hívek a karzaton

Nem vagyok jogász, a periratot sem ismerem, nem tudom megítélni, hogy a vád bizonyítása minden kétséget kizáró módon megtörtént-e, csak bízni tudok ebben. A véleményemet kizárólag a címben feltett kérdéssel kapcsolatban fogalmazom meg, hogy Budaházy György vajon nemzeti hős vagy terrorista.

Úgy vélem, hogy jogászként Morvai Krisztinának is ismernie kell az alkotmányjogot, és tudnia kell azt is, hogy mit jelent az alkotmányos rend védelme. Tetszik, vagy nem tetszik (mellesleg nekem sem tetszik), de 2006-ban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kötelessége volt az alkotmányos rend védelméről gondoskodni. Lehet valakinek az a véleménye, hogy ennek a feladatának a miniszterelnök nem megfelelően tett eleget (én is így gondolom), de ez senkit nem jogosít fel arra, hogy terrorista módszerekkel próbálja az alkotmányos rendet megváltoztatni. A Magyarok Nyilai sem vindikálhatták maguknak ezt a jogot.

Magam is úgy gondolom, hogy Gyurcsány Ferenc egy közönséges felfújt hólyag, egy hatalommániás akarnok, de nevezhetjük akár zsarnoknak is. Nekem is az a véleményem, hogy 2006-ban Gyurcsány Ferencnek egyszerűen le kellett volna mondania, és nagy hibát követett el, hogy nem tette, így személyesen ő lett az oka a zavargásoknak. Ezt a tévedését a mai napig nem képes belátni, és ezzel a mai napig megosztó személyiség a politikában.

Ha valaki nincs megelégedve az alkotmányos renddel, jogában áll annak megváltoztatására javaslatokat előterjeszteni. Például arra vonatkozóan, hogyan lehet a kormányt visszahívni, vagy a miniszterelnököt eltávolítani a helyéről. Én is úgy érzem, hogy szükség volna ilyen demokratikus megoldásokra. A polgári demokráciába ezeknek a lehetőségeknek bele kell férnie! Erre vajon miért nem érzett lehetőséget Budaházy György? Ha ezt tette volna, minden elismerésemre számíthatott volna.

Az a feltételezés sem állja meg a helyét, hogy a zsarnokság a demokratikus változtatás lehetőségét eleve kizárta volna, mert hiszen a Fidesz 2010-ben, demokratikus választásokon 2/3-os többséggel leváltotta a hatalmon lévő elitet.

 

 

De térjünk rá a lényegre! Egy másik írásomban – a proletárdiktatúrával szembeállítva – fogalmaztam meg, de erre az esetre is vonatkoztatható. Idézem a saját szavaimat:

„A polgári demokrácia a hatalom forrásaként a népszuverenitást nevezi meg. Az emberi és polgári jogok nyilatkozata minden polgár természetes és elévülhetetlen jogának tekinti az elnyomással szemben való ellenállást. De a zsarnokság ellen az ellenállás (az erőszakkal való fellépés) joga nem a pártokat illeti meg, hanem a szuverén népet. Az ellenállás célja pedig nem más, mint a népszuverenitás helyreállítása.”

Ha a népszuverenitás helyreállításának más lehetősége nincs, csak az erőszak, a forradalmi terror ebben az esetben is csak akkor tekinthető jogosnak, ha az a szuverén nép akaratával esik egybe. Ellenkező esetben önkényuralomról van szó. Az egyik zsarnokság fölváltja a másikat.

De ha ez így is volna (de nincs így), a Magyarok Nyilai még ebben az esetben sem vindikálhatták volna maguknak azt a jogot, hogy a népszuverenitás nevében lépjenek fel. A fellépésük ebből következően nem minősíthető jogos forradalmi terrornak, hanem közönséges terrorizmus!

S hogy mi a különbség a népszuverenitás és a magyarok Nyilai között? Az, hogy a népszuverenitás minimálisan feltételezi az alkotmányozó többség támogatását, a Magyarok Nyilai pedig – a szimpatizánsokkal együtt – elférnek egy tárgyalóteremben. Ki a vádlottak padján, ki a karzaton.

Hangsúlyozni szeretném, valami nem azért minősül terrorizmusnak, mert a hatalom határozhatja meg az alkotmányos rendet, hisz a hatalom lehet zsarnoki is. Hanem azért terror, mert a terrorista a saját véleményét akarja rákényszeríteni a demokratikus többségre. Ezért mindenkinek, minden körülmények között mérlegelnie kell, hogy az alkotmányozó többség utólag igazolja-e a személyes fellépését, amit a népszuverenitás nevében követett el. Csodálkozom, hogy a médiában nem akadt egyetlen írástudó sem, aki ezt a kérdést meg tudta volna világítani. De még jogban jártas politikus sem akadt ilyen. A válasz tehát nem politikai vélemény kérdése, hogy hősnek tekintjük-e Budaházy Györgyöt, vagy terroristának, hanem sokkal inkább egy objektív viszonyszám, amely azt fejezné ki, hogy a választópolgárok közül hányan szavaznának az elítélt szabadon bocsájtására, ha ezt a kérdést népszavazásra tennénk fel. Ezek után kérdezném Morvai Krisztinától, hogyan ítéli meg védence esélyeit?

Budaházy Györgynek úgy tűnik, arcára fagy az önérzetes mosoly, ha körülnéz a tárgyalóteremben, hogy a követőinek a számát megítélje, hogy is áll a népszuverenitáshoz viszonyítva.

 

 

146 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://alex-mediafigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8511672484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

jános515 2016.09.04. 07:33:18

Már elnézést hgy belepötyögök, a vitába, de szerintem Budaházy egy balek ! Nem kicsi, hanem nagy nagy balek ! Ugyanis lehet itt Gyurcsányt hibáztatni, lehet itt a rendőröket kikiáltani bünbaknak, követelni a biróság elé állitásukat, megbüntetésüket, csak egy dolgot nem kell elfelejteni. Ők támadták meg a parlamentet, foglalták el a tv székházat és gyujtogattak, törtek zúztak.

Azon érdemes lenne nekik is elgondolkozni hogy vajon hogyan történhetett meg az hogy a két tábort--a szocikat és a fideszeseket, a jobbikosokkal , ezek szimpatizánsaikkal együtt-- ki terelte egymás felé, ki irányitotta egymásnak a tömeget. Mert annak oka volt és nem is volt véletlen.

Budaházy ott követte el élete egyik nagy hibáját, hogy elhitte azt amit akkor neki és társainak mondtak, hogy elhitte a Viktor féle olcsó kétforintos dumáját t, hogy a népnek joga van elzavarni a kormányt, ha nem a nép érdekeit képviseli. Ha ez igaz lenne akkor ők már régen a börtönben ülnének és csikos ruhában, számok után hívnák őket reggelente , egyenként létszámellenőrzésre.

Aztán buta volt ott is, hogy elhitte azok heccelését, akik tudták hogy mentelmi joguk van és ezek miatt őket nem lehet felelőségre vonni,és mint láthattuk, ezek az emberek, akik parlamanti képviselők, jogászok, most is ők voltak a teremben a leghangosabbak. Holott tudhatták hogy amit Budaházyék tettek az törvénytelen és talán embertelen is.

Végül, most is csak azt tudom leirni, amit az elején . Budaházy egy balek, egy buta, aki elhitte magáról hogy megmenti a magyar népet, hogy ő lesz a modern Rózsa Sándor-- akit a nép majd magasra emel és imádni fog. Ám helyette mindazok akik heccelték, akik cukkolták, akik hergelték--most sajnálkoznak, szabadságot követelve Budaházynak, közben tovább ülnek a parlamentben, Brüsszelben és a Jobbik pártvezetésében. Miközben Budaházy ő, most döbbent rá hogy egyedül maradtak és a balhét, neki kell elvinn és a társainak.i.

Végül csak egy mondás jut eszembe most is, és ezt mindenki fogadja meg--politikusnak akkor higyj, amikor a kecske, a birka a sirjáról legeli a füvet. Vagy akkor ha már csak a fényképét látod, a temetőben, azt is a sir fejfáján !

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.09.04. 07:45:05

@jános515: Azok is birkák és megvezetettek voltak, akik azután hogy beült valaki közéjük a B-középbe, utána azt hitték, hogy ők már politikai tényezők és forradalmárok, és felgyújthatják a várost.

Jakab.gipsz 2016.09.04. 08:07:23

@aL__Ex: Valóban elszunyáltam, későre járt, Azt értsétek szó szerint amit leírtam magyarul, De ha nem tudsz semmit sem Penrose munkásságáról akkor ugye nem értheted "Penrose madarai" kifejezést sem. Nézzetek utána.

Von Neumann, dolgozata amely, a kiinduló pont, még csak 70 éve porosodik hozzáértő felhasználó hiányába. Tehát senki se érezze magát kényelmetlenül ha nem érti a kialakult válságot. Egy matematikai tételnek meg van egy óriási előnye, nem lehet róla vitát nyitni, Tehát egy valamire való elméletet csak és kizárólag csak matematikai tételek támaszthatnak alá.

Ugyan ez hétköznapi nyelve, nem az a lényeg ki hányszor hajózta körbe a földet, hanem az volt a forradalmi gondolat Kolombusz részéről, hogy ő tudta milyen földön hajózik. És kiiktatott egy irracionális félelmet, (lapos földről lelehet esni a semmibe). Viszont ötszáz évünkbe került mire megtanultunk rajta navigáli és azt közkincsé tenni.

Ad Dio 2016.09.04. 08:54:02

"Nemzeti hős vagy terrorista Budaházy?"

Egyik sem.

Egy balfasz kisstílű bűnöző. Nem fog hiányozni idekint. A hasonszőrű haverjai eg remélhetőleg okulnak a példájából.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.09.04. 09:10:12

@Jakab.gipsz: Ha elfogacc 1 tanácsot egy rutinos trolltól, előbb etesd be. Utána mehet a bla,bla.. A hosszú választ sokan el sem olvassák. Tehát egy kihivó rövid válasz kell, hogy elkezdejnek rá reagálni, utána mehet a kifárasztás.

Netuddki. 2016.09.04. 09:15:42

@aL__Ex: Egyvalami mellett elegánsan átsiklottál, az öszödi beszéd valódi és nem az orbánék által félremagyarázott jelentésén.
A budaházi egy ostoba balfasz. 2006-ban is csak eszköz volt az orbánék kezében. Mert azt ne feledjük, hogy nagyon is kapóra jött az orbánnak a kopaszokkal együtt, hogy felfordulást rendezzenek Pesten.
Amit meg csináltak már régen le kellett volna sittelni őket. Előtte azért némi elmeorvosi vizsgálat se ártott volna.

Alkotmányos rend. Jól hangzik, de mi az?
2/3-al lehet olyan "alkotmányt" hozni ami az állampolgárok 99%-ának nem tetszik. Onnantól az lesz az alkotmányos rend? Nemá!
Vagy amikor az orbán rezsim ráteszi a kezét a médiára és az igazságszolgáltatásra, szemérmetlenül szétlopják az országot, miközben nem lehet őket felelősségre vonni. Betartja-e a fidesz az "alkotmányos rendet"? Sérül-e a jogállam? Mit lehet tenni? Na, ez az.

Netuddki. 2016.09.04. 09:21:15

@jános515: Igen, és ellopták a TV macit!

Annak idején volt egy vicc.
morvai krisztina a családdal nézi a TV-ben a zavargásokat. krisztina lelkesen ujjong:
- Nézzétek! Már egy kocsit is felgyújtottak! Kitört a forradalom!
Mire a lánya:
- Anya, az nem a mi autónk?
- Bazmeeeeg!

Lucifer Morningstar 2016.09.04. 09:21:31

Nagy a rinya a narancskomcsi és barbainges oldalon, ha már most beindult a Gyurcsány elleni hadjárat. Napi rendszerességű lett az, hogy akár egy Trabant fogyasztásáról szóló cikkben is lazán Gyurcsányt teszik felelőssé egy 40 évvel ezelőtti benzincső szakadásért.

Netuddki. 2016.09.04. 09:37:08

@Lucifer Morningstar: A gyurcsány nagyon jól jön a fidesznek figyelem elterelés céljából. Semmilyen más szempontból nem tényező a magyar politikában.

röf 2016.09.04. 10:17:32

Budaházyt a tettei súlyának megfelelően kellett volna megítélni....
Ezzel ellentétben a nyugdíjba menni soha nem akaró, kommunista emlőkön nevelkedett, liberátor nyomás alatt álló, folyamatosan egymásnak ellentmondó ítéleteket hozó, elzavarandó "bíróság" ítéletein háborog az ország.

Jakab.gipsz 2016.09.04. 10:28:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Igazad van, Egy jó cím valóban hiányzik. Mert a bevezetés "holisztikus rekurzív kontinuum filozófiába" sokakat elriaszt, pedig csak korrekt meghatározása egy elméletnek. Egy jó cím valóban fontos, Pl. "A gonosz születése és/vagy Einstein relativitás elmélete", is jó cím lenne ezt könnyebb megérteni. Vagy "Isten, mint tökéletes filozófus", alcím "avagy az időutazó inverze", de ez olyan patetikus. Vagy "Lopjuk Istentől - követ, láncostul" ez is korrekt, mert lopni ugyebár csak létezőtől lehet, hogy az után a földi félistenek nyakába tudjuk sózni, viseljétek ti, ti találtátok ki. Még töröm a fejem.

Mert ugyebár egy jó érzésű filozófus vonakodik a teológia, vizsgálatától mert, hogy nem akar a teológia szolgáló leánya lenni. Ha vonakodik, had vonakodjanak, erre való a civil kontroll. Talán mert a teológia is komolyabb tudomány mintsem, hogy csak a teológusokra bízzuk, hasonlóan a háborúhoz, azt sem bízzuk csak a tábornokokra. Ma pedig minden félnótás szeret Istent játszani, majd a saját őrültségét Istenre fogni. Gondolván azt, hogy tetteiről csak a menybe kell számot adnia, a főnöknek pedig itt a földön nincs hatalma, ez vezetett el a kevélységhez.

Tehát nem azt keresem meg, hogyan teremtette a világot, hanem azt, hogy hogyan hangolta finomra. Mert minden finomra hangolt rendszernek, kell hogy legyen egy önszabályzó, mechanizmusa, ezt pedig megtudom mutatni, ezt nézzétek meg így működik. Már ha érdekel valakit.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.04. 10:32:28

Terroristának komolyalan. Garázda alak, úgy kéne kezelni. Sem a mennybemenetele, sem a 13 év nem megfelelő.

Előrehozott választásokat akart kikényszeríteni. Ez pont nem az alkotmányos rend megdöntésére tett kísérlet.

DR. Smit Pal 2016.09.04. 10:45:49

Felhanborito, hogy a Gyurcsany szabadlabon van, aki meg a Gyurcsany rezsim ellen harcolt, azt bebortonzik 6 evvel a diktatura bukasa utan.

kvadrillio 2016.09.04. 10:58:38

NAGYON SOK EMBERKÉT KELLENE ELÍTÉLNI TERRORÉRT, PL. BAJNAIT A LIBÁSOK ÖNGYILKOSSÁGÁÉRT, A KORMÁNYT A DEVIZAHITELESEK ÖNGYILKOSSÁGÁÉRT ÉS A MUNKANÉLKÜLIEK ÖN GYILKOSSÁGÁÉRT, STB...., STB.........EZEK AZ IGAZI TERRORCSELEKMÉNYEK EBBEN AZ ORSZÁGBAN !!!!!!!

kvadrillio 2016.09.04. 11:02:04

.. mer engem pl.nem érdekel Kóka 60 ezres ajtaja sarkának megpörkölődése.........még meg is érdemelte, MERT Ő JELENTETTE KI ANNO, HOGY +.....A BÉKÁKAT SEM KÉRDEZIK MEG, MIKOR LECSAPOLJÁK A MOCSARAT.....", AKI ENNYIRE TARTJA AZ EMBEREKET, ANNAK JOBB, HA LEÉG A HÁZA IS NEM CSAK AZ AJTAJA !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

kvadrillio 2016.09.04. 11:04:57

@kvadrillio: ..AZ OMINÓZUS BÉKA.EMBER IDÉZET:......"""A szabad demokraták nemsokára elnököt választanak. A két jelölt Fodor Gábor és Kóka János. Fodor Gábor korábban, a környezetvédelmi bizottság tagja volt, de jószerint csak akkor látogatta az üléseket, ha valami botrányos ügy került terítékre. Fodor Gábor viszont legalább a Duna ügyében kiállt, és tudomásom szerint döntéseivel nem ártott a környezetnek.

Nem így a másik jelölt. Kóka János gazdasági miniszterként nemcsak környezetbarát vasút visszaszorításáról döntött, hanem a békákról is. A szaktárca átszervezése idején tiltakozó érdekvédőket azzal hűtötte le, hogy a békákat sem kérdezik meg a mocsár lecsapolásáról. Vagyis Kóka miniszter nemcsak az elbocsátott dolgozók problémái iránt érzéketlen, de azt sem tudja, hogy a békáknak is vannak emberi, pontosabban állati jogai, és ma már a mocsarakat sem csapoljuk le. Sőt, a mocsarak többsége védett."""""
"""

kvadrillio 2016.09.04. 11:07:00

@kvadrillio: ...TERMÉSZETESEN KÓKA BÁCSAI IS DÚSGAZDAG LETT EBBEN A FENENAGY "DEMOKRATIKUSSS-KAPITALIZMUSBAN" !!!!!!!!!!!!!!

kvadrillio 2016.09.04. 11:09:25

... én....gondolatban......fenti Kóka-kijelentésért, JÉGCSÁKÁNNYAL BASZTAM SZÉT A FEJÉT ENNEK AZ ÁLLAT-KÓKÁNAK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

dukeekud 2016.09.04. 11:21:07

Az hogy valaki terrorista, vagy szabadságharcos, az mindig az aktuális politikai megitéléstől függ, sohasem a konkrét cselekedetektől.. Ha Budaházyéknak sikerült volna népfelkelést, vagy akár csak egy előrehozott választást elérniük, akkor most fel sem merülhetne, hogy terroristák lennének. Hanem valószínűleg parlamenti képviselő lenne.
Az ötvenhatosok is 40 évig fasiszta gyilkosok voltak, ma pedig ünnepelt hősök.

Boar... 2016.09.04. 11:39:10

Gyurcsánynak miért is kellett volna lemondani? Illetve ha ez a véleményed, akkor miért nem írod le naponta százszor, hogy orbán viktor mondjon le? Az öszödi beszéd egy gyenge vicc volt a Hahota negyedik oldaláról ahhoz képest, ami ma zajlik...nap mint nap...

Treff Bubi 2016.09.04. 11:44:16

Szerintem korrekt írás. Sok elvakult ember van, aki körül felgyújthatják a várost, akinek ellophatják-elzsarolhatják a pénzét és a gyerekei jövőjét, mégis az az egyetlen reakciója, hogy ez így rendben van, mert a Gyurcsány meg kilövette a szemeket.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.04. 12:03:18

@zenitoo: "Az kizárt dolog,hiszen egy jogállamban 10 ember haláláért valakinek felelnie kell."

Azokra tolta a bírónő a felelősséget, akiknek már rég elévült. A mostani felelősök meg mentesültek, hiába az, hogy nem javítottak, de sokat rontottak a helyzeten.

A katasztrófavédőknek meg erkölcsi felelősségük, hogy mindezt engedték.

1. Eredetileg nem jöttek rá, hogy rossz a talaj a gátnak. Később ezt nem vizsgálták. Csak egyre emelték a gátat.

2. Egy gát nem gát, ha ilyen veszélyes anyagot tárolnak. Második töltést kellett volna emelni a falu irányában.

3. A vörösiszappal együll lúgot nem lett volna szabad tárolni.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.04. 12:11:57

@Boar...: "Gyurcsánynak miért is kellett volna lemondani?"

Mert megbukott. Csak nem 2006-ban mondott le, hanem 2009-ben, addig tartott a vergődése. Előtte lévő 2 évben sem kormányzott, utána lévő 3-ban sem próbálta meg. Mindenkinek jobb lett volna, ha azonnal lemond.

"ami ma zajlik...nap mint nap..."

Az egy más dolog, az köztörvényes bűnözés. Csak nincs már ügyészség. Így naponta a szájunkba hugyozhat a fidesz. A fidesz szavazók sajnos még élvezik is. (Baldrik kollegától loptam, nagyon találó.)

Dr_utcai_arcos 2016.09.04. 12:14:42

"Magam is úgy gondolom, hogy Gyurcsány Ferenc egy közönséges felfújt hólyag, egy hatalommániás akarnok, de nevezhetjük akár zsarnoknak is." Wow. Kérhetnék egy hasonló egy soros elemzést a duce-ről is?

Krisz11 2016.09.04. 12:15:19

Nemzeti hős. A nép hatalmas többsége mögötte volt Gyurcsány azonnali eltávolításának a kikényszerítésében.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.09.04. 13:14:24

@atpijkamo116: miindent meg lehet tanulni szeretni, csak akarás kérdése.

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: lenyűgöző érvek, kénytelen vagyok meghajlani előttük.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.09.04. 13:19:16

@Treff Bubi: ige kegyes volt a mélyentisztelt bíróság, ezúttal még az izzó vastrónt is mellőzték.

Mikor tanulja már meg végre a sok kutya paraszt, hogy ne ugasson folyton folyvást?

kulcsar2011 2016.09.04. 15:04:13

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Csintalan megverése csak egy volt. A vádiratban fel van minden sorolva tételesen. Ha nagyon szeretnél jogászkodni, okoskodni, éveket számolni, akkor nézz ezek után.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.09.04. 15:04:26

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Többet nem is érdemel, ha azt írod h neked csak az a terrorizmus, ha embereket ölnek meg.

sakkosfx 2016.09.04. 15:05:10

Az időzítés is rossz volt! Majd ha az anyák ezrei lázadnak fel, mert nem tud enni adni a gyerekének, sok száz ember fagy meg saját lakásában, és hajléktalanná tett emberek ezrei nem tudnak hol meghuzódni, ha észbe kapnak a havi 80-100ezer forintot keresők és utcára mennek akkor lesz változás! Harc és halál, de ezt még nem vállalják be az emberek! Ehhez még sok gazemberség szükségeltetik! De nem kell csüggedni zsidóink szorgalmas emberek! Vagy ha a németek és franciák is lázadnak, mert felnyílt a szemük!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.09.04. 15:07:16

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Neked kellene befognod a pofádat, ha ennyire sötét vagy!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.09.04. 15:08:53

@sakkosfx: Figyú nácika! Félsz, hogy állandóan kiabálsz?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.09.04. 15:09:24

@Krisz11: És mi van a dollár hiperinflációjával?

kulcsar2011 2016.09.04. 15:12:11

@Treff Bubi: van benne sok jó meglátás, megállapítás, de korrektnek nem lehet nevezni, ha sokmindennek (perirat, tények) nem nézett utána. Nem jogászként meg főleg jó jogászkodni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.09.04. 15:12:35

@Jakab.gipsz: Azért velem ne erőlköggy! :-)) Egy mondatnál többet nem fogok elolvasni tőled. Azt az egyet jól fogalmazd ha valamit közölni akarsz. Nekem egy A4-es oldal elolvasása 3-4 másodperc, csak ránézek egy kommentre és tudom hogy hablaty.

Éhes ló 2016.09.04. 16:15:19

Drazsé hamisított videóján és egy a 20 milliós besúgói díját kevesló ügynök zavaros hangfelvételén kívül nem volt semmi a nyilvánosság elé tárt "bizonyíték" Budaháziék ellen.
Ugyanaz a buli, mint a cigányok elleni merényleteknél: médiafelhajtás, titkosszolgálati manipulációk, hazugságok és koncepciós elemek kavarognak 10(!) éve a médiában
Ez még jogszolgáltatásnak sem nevezhető, nem igazságszolgáltatásnak.

A számos normális ember részéről közzétett "relativizálás" pedig teljesen helytálló: a hatalom rühes csicskái még a látszatra sem adnak, amikor ezeket a gyalázatos komádiákat eljátsszák, melynek során biszku és bandája 2 év felfüggeyztettel ússza meg a 45 év antimagyar terrort, elqrót és azonosítók nélküli bérenceit a magyarok véresre veréséért el sem ítélik, Budaházinak és társainak pedig 125 évet osztanak ki a megvert cionbolsevik köpönyegforgatóért és két felgyújtott lábtörlőért.

A poltikai terrort nem a magyarok nyilainál kell keresni, hanem a görény gergényinél és a gazdáinál akik a forradalom 50. évfordulóját folytották vérbe a pesti utcákon.
De erről a poster is sunyin kussol.

Jakab.gipsz 2016.09.04. 16:30:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Talán ez az, az ok amiért, a negatív információt még nem tudod feldogozni, Ezért vagyunk jól, átverve, Túlságosan egy pontra van irányítva a figyelmünk. Hol ott a bajokat megelőzni kell, tehát, hogy ne következzenek-be. Figyeld meg, mindenki azt magyarázza, hogy a másik ember miért, hibás de te előre nem tudsz az adott keretek között, alternatívát kidolgozni, mert ekkor biztosan rád sütik, hogy demagóg vagy, vagy rám. Ha kellő módon figyelmes vagy és pontosan ismered a manipuláció technológiáját észre veheted abban a pillanatba ahogyan megszólalnak az ember szakértők és méricskélők.

Ezt az elmebajt amitől mindenki szenved, Karl Popprer (Soros Gyuri mestere agyalta ki) és átverte vele az emberiséget.

Mutatom: kitalálta mi számít tudományos ismeretnek, és mellékelt hozzá egy vita protokollt, biztos ami biztos, ma már ha jog filozófiai problémád van Amerikába, a legfelsőbb bíróság ellőtt e protokoll szerint érvelhetsz, a Habermas-i jogállami filozófia érdekébe, (ami tautológia), Tehát egy keret adott, nem léphetsz ki belőle. Popper szerint csak az számít tudományosan vizsgálható állításnak, ami megfelel egy hármas feltétel rendszernek, azaz verifikálható (igazolható), vagy cáfolható, (falszifikálható) vagy tesztelhető, hol van itt a bibi, mert ez így logikusnak tűnik, Ott van a gond, hogy csak a meglévő és megismert dolgokról szabad beszélni, nem szabad új dolgokat sem felfedezni sem pedig megismerni, éppen ezért van a nyugat permanens stressz helyzetbe tartva, és ekkor kaszálhat a gonosz, és ti észre sem veszitek, hogy száz számra ragadja el gyerekeiteket, a liberalizált könnyű droggal, a nép látvány műsorokkal, mint egykor Rómába stb. ugyan is a Popper féle, hármas követelmény betartása esetében, úgy viselkedik, mint egy hármas mimézis, teremtő erő, csakhogy szembe kerülünk az entrópiával az (idő haladási irányával) és mi teremtjük meg a gonoszt, Soros Gyuri meg csak röhög a markába, úgy tűnik szereti látni, hogyan aljasodik le az ember. Gyuri imád Istent játszani, Ha pedig lebukik, mindenki azt mondja majd, hogy az a magyar szélhámos, mi pedig szégyenkezhetünk miatta, ügyes mimikri.

Kontra produktív ez a műsor, a múzsák pedig hallgatnak, itt egy teológiai-filozófiai háború zajlik és ti észre sem veszitek, ((mert egy A 4 es oldal) ha logikailag korrekt, politikailag inkorrekt)).

lujo1111 2016.09.04. 16:56:58

@aLEx: Sztem a politikai közéletnek többet ártott Orbán, m a "szemkilövető" Gyurcsány. Mert ma az embereknek politikusokba, a közhatalmi méltóságokba vetett bizalma még kisebb, m a GyF idejében. Ma a Fidesz az összes közhatalmi méltóságot pártkatonákkal töltötte fel a hatalom megtartása érdekében, és ma látszatdemokrácia van. A jelenlegi hatalom a korrupciót kormány napi gyakorlatává tette, és az emberek már csak lemondóan intenek.
Butaházy meg komolyan vette a politikusok uszítását, azt hitte, h egy forradalmár lesz belőle, aztán amikor kiderültek a dolgaik, szarban hagyták, mert védhetetlen amit tettek. Vkiknek az életére törni -lényegtelen, h balfaszságuk miatt volt sikertelen-, csupán politikai nézeteiért, mindenféle személyes ok nélkül, azért, h megfélemlítsék, megérdemli a börtönt. Lehet, h a 13 év sok, de egy 10-es ráfér, h mások is okuljanak belőle.

lujo1111 2016.09.04. 17:04:58

@lujo1111: egyébként a kopaszok tavaszi akcióját a választási irodánál is azért kellene kivizsgálni, mert egyesek azt hiszik a hatalmat antidemokratikus módszerekkel meg lehet szerezni, ill. tartani. De ezektől mit lehet várni, ha ők vannnak a háttérben, mert az ő érdekeiket szolgálta az izomagyúak akciója.

aL__Ex 2016.09.04. 17:05:49

@Kukorica József:

Elnézést, de nem voltam gépközelben.
Elolvastam a linket, amit megadtál. Nagyon sok értelmes gondolat van benne, ami bizony a megvitatásra is érdemes volna. Különösen vonatkozik ez a szavazati jog "karizma"-szerinti rendszerére. Van benne logika...

aL__Ex 2016.09.04. 17:08:37

@kvadrillio:

Igazad van, de a szamizdatokra való hivatkozás irreleváns ebben a tekintetben. Senkinek semmiféle államellenes összeesküvése nem nem jogosít fel mást hasonló cselekményre.

aL__Ex 2016.09.04. 17:11:02

@Mark Bolt:

"Az írásod ... Gyurcsányt szapulva válik komolytalanná..."
Véleményeken nem veszünk össze. Tudomásul veszem, hogy te Gyurcsányt komoly embernek tartod. Én nem!
Ennyi az egész.

aL__Ex 2016.09.04. 17:13:02

@kulcsar2011:

"Budaházy szerint semmi köze sincs a Magyarok Nyilaihoz."
Kinek? Budaházynak?
Ehhez én nem tudok hozzászólni. Honnan tudjam, hogy igazat mond-e?

aL__Ex 2016.09.04. 17:16:54

@kulcsar2011:
A média azt írta, Csíntalan Sándort vascsővel verték félholtra, és a bántalmazását csak akkor hagyták abba, amikor már az életéért könyörgött.
Azért akárki akármennyire utálta az áldozatot (vagy a kommunistákat, nem tudom), ez embertelen.

micsoda? 2016.09.04. 17:38:10

Arról több szó esik, hogy mit, ill. mit nem csinált Gyurcsány, arról viszont egy szó sem, hogy miért az itélet. Amiért Budaházy büntetést kapott, a "hős" szót le sem írnám.

aL__Ex 2016.09.04. 17:46:12

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:

"márpedig a semlegesek is számítanak."
Elviekben ezzel egyetértek. Legfőképpen azért, mert a szavazástól távolmaradók is a véleményüket fejezik ki ilyen módon.
A rendszert én olyan módon alakítanám át, hogy ne csak igen/nem választási lehetőség legyen a szavazásnál, hanem a tartózkodás/protest szavazat is érvényes legyen. Ezt jól át kellene gondolni!

"A legtöbb terrorizmusa vonatkozó törvény ugyanis a jog és a szabadság megcsúfolása."
Ezeket viszont nem terrorista akciókkal kell orvosolni. Gondolom, azért ezt nem vitatod te sem?
Ahogy Budaházy képes volt leírni a közjogi elveit, ezt is meg ellett volna tennie!

Az önvédelem jogát is meg lehet vitatni. De ugye belátod, hogy másnak is lehet erről véleménye, akár a tiedtől eltérő is? Te sem kényszerítheted rá a saját erről alkotott nézeteidet a többségi társadalomra. Nemde bár?

"Az igazi terrorizmusnak felesleges külön jogi kategória, mert minden esetben kimerít más, súlyos eseteket."
Szerinted. Vajon másoknak mi erről a véleménye?

"Az nem demokrácia, ahol a törvények minősítetten védenek egy teljhatalmú réteget, mindenki más pedig csak feláldozható szolga."
Ebben én egyetértek. Javasold a törvények átdolgozását! Én a népszuverenitás helyreállításával kezdeném. De ahogy Budaházy közjogi elveit olvastam, nekem úgy tűnik, hogy ő is.

aL__Ex 2016.09.04. 17:49:44

@zenitoo:

Az ítélet relativizálása értelmetlen dolog. Azon lehet vitatkozni, hogy jogszerű volt-e az ítélet, de erre nekem nincs rálátásom. Ha az ítélet netán jogszerű volt, akkor a jogi tényállásnak vannak alsó és felső határai, amelyek között az ítéletet ki lehet szabni.

aL__Ex 2016.09.04. 17:52:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ha értelmes párbeszédben szeretnél részt venni, akkor javasolnám, hogy ne egy troll nicknevén lépjél be, mert a trollokat én ignorálom.

aL__Ex 2016.09.04. 18:01:22

@jános515:

"... szerintem Budaházy egy balek ! Nem kicsi, hanem nagy nagy balek !"
Nem vagy egyedül a véleményeddel. Én úgy mondaná, hogy egy küldetéstudatos balek.

"... a két tábort--a szocikat és a fideszeseket, a jobbikosokkal , ezek szimpatizánsaikkal együtt-- ki terelte egymás felé, ki irányitotta egymásnak a tömeget. Mert annak oka volt és nem is volt véletlen."
Nagyon reális felvetés. Beleértve mindazt, hogy mára szabályszerűen ketté szakították Magyarországot! Szinte polgárháborús a helyzet!

Valóban voltak, akik heccelték a tömegeket, és ma a képviselői mentelmi jogaikkal takaróznak. De ilyen heccelők mindkét oldalon voltak, és ma is mindkét oldalon vannak. A "demokratikus" ellenzék oldalán is...

aL__Ex 2016.09.04. 18:04:57

@Jakab.gipsz:

"... senki se érezze magát kényelmetlenül ha nem érti a kialakult válságot."
Az okoskodás helyett jobban tennéd, ha elkezdenéd kifejteni. Mert könnyen kiderülhet, hogy te vagy az, aki valamit nem értesz. Még azt sem tudni, hogy mit értesz "válság" alatt.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.04. 18:10:19

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: "miindent meg lehet tanulni szeretni, csak akarás kérdése."

:)) Igen, csak ez az egy magyarázat lehet.

aL__Ex 2016.09.04. 18:10:51

@Ad Dio:

"Egy balfasz kisstílű bűnöző. Nem fog hiányozni idekint. A hasonszőrű haverjai eg remélhetőleg okulnak a példájából."
Neked lehet, hogy nem fog hiányozni. Mint ahogy a "hasonszőrű haverjai" véleményére sem vagy kíváncsi.
Én azonban úgy gondolom, hogy a szélsőjobboldali nézetű emberek is a társadalom részét képezik, és a társadalmi konszenzusra való törekvést tartom kívánatosnak.

Te minden eltérő véleményt simán lesöpörnél a porondról, én nem. Én azt kutatom, hogyan lehet minél szélesebb körben közmegegyezésre jutni. Az ország érdekeit szerintem ez szolgálná. De ehhez érteni kell a másik gondolatait és véleményét is!

aL__Ex 2016.09.04. 18:19:06

@Tibi !:

"2/3-al lehet olyan "alkotmányt" hozni ami az állampolgárok 99%-ának nem tetszik. Onnantól az lesz az alkotmányos rend? Nemá!"
Ma már szerintem a népszuverenitás helyreállítása a feladat! Minden, amit `89 óta csináltunk, összességében egy vakvágány (zsákutca). Az Orbán-féle fülkeforradalom is. De az abból való kiút sem lehet a "liberális" (vagy illiberális?) demokrácia. Nem ezt akartuk `89-ben!

A vita pedig nem a "nemzeti" és az "idegenszívű hazaáruló" oldal között van, hanem a szegénység és a gazdagság között. Ez az egész Orbán-fóbia csak a terelés része, aminek leple alatt még egy bőrt akadálytalanul le lehet húzni a népről.

aL__Ex 2016.09.04. 18:29:19

@Lucifer Morningstar:

Azért nem ártana megegyezni abban, hogy Gyurcsány nagy szolgálatot tehetett volna a hazának, ha idejekorán önkritikát gyakorol és lemond. Mert azzal, hogy a végsőkig görcsösen ragaszkodott a hatalomhoz, sikerül a "baloldalt" (amiről ma már tudjuk, hogy köze nincs a baloldalhoz) magával rántani a politikai süllyesztőbe,

Gyurcsány Ferenc egyetlen rajongója sem lehet annyira vak, hogy ezt nem látja be. Gyurcsány Ferenc az akarnokságával csúfot űzött magából a polgári demokráciából.

aL__Ex 2016.09.04. 18:37:07

@kvadrillio:

Amiről te beszélsz, az a globális kapitalizmus világméretű terrorja. Ebben igazat adok neked. De ez nem a magyar alkotmányos rend kérdése. Nem Bajnain, vagy más piti szereplőn kell elverni a port érte. Ha nem Bajnai, akkor van helyette más...

Próbáld meg a gondolataidat rendszerbe szedni!

aL__Ex 2016.09.04. 18:42:28

@dukeekud:

"Ha Budaházyéknak sikerült volna népfelkelést, vagy akár csak egy előrehozott választást elérniük, akkor most fel sem merülhetne, hogy terroristák lennének."
Hát éppen ez az! Erre utalta, hogy az összes "népfelkelő" elfér a bírósági tárgyalóteremben. Ki a vádlottak között, ki a karzaton.

"Az ötvenhatosok is 40 évig fasiszta gyilkosok voltak, ma pedig ünnepelt hősök."
Nana! Azért álljon meg a menet! Erről a történelemhamisításról is előbb-utóbb csak lerántjuk a leplet!

aL__Ex 2016.09.04. 18:50:48

@Boar...:

"... miért nem írod le naponta százszor, hogy orbán viktor mondjon le?"
Azért nem írom le naponta százszor, mert Gyurcsányék buktatták meg a köztársaságot. És Gyurcsányék voltak azok is, akik a szélsőjobboldali szellemet kiengedték a palackból. Orbán Viktor a gyurcsányi önkényuralom terméke. Orbán Viktor egyszerű következmény, teszi a dolgát.

Ha a rákos daganatot ki kell vágni, akkor ugye nem érjük be tüneti kezeléssel? Nem Orbán Viktor az, akit el kell zavarni, hanem a legfontosabb a neoliberálisokat elzavarni.

A magyar társadalom - szerintem - úgy ítéli meg, hogy Orbán Viktor a kisebbik rossz. Majd ha a neoliberálisokat kivertük Magyarországról, utána lapátra fog kerülni Orbán Viktor is. De ahhoz előbb kell valódi baloldali alternatíva is, nem csak amolyan "balliberális" szar!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.09.04. 18:56:17

@aL__Ex: Jaj, haggyámá! A neoliberálisoknak jelenleg szinte semmi beleszólásuk nincs az ország dolgaiba.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.09.04. 18:57:53

@aL__Ex: És mibő gondolod h értelmes párbeszédet akarok? :-)) Ú ismersz?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.09.04. 18:59:05

@Jakab.gipsz: Ha grafomán v nyugodtan írogass.. az első mondatig jutottam. :-))

aL__Ex 2016.09.04. 19:03:24

@Dr_utcai_arcos:

"Kérhetnék egy hasonló egy soros elemzést a duce-ről is?"
Az írásom nem a due-ról szólt. Hogy jön ez ide?

aL__Ex 2016.09.04. 19:05:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Amíg nem jelentél itt meg, nem voltak a blogvitában dehonesztáló megjegyzések. Örülnék, ha te sem szeretnéd szétverni a beszélgetést!

aL__Ex 2016.09.04. 19:06:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nem én vagyok a megszólított személy, de én vagyok a bloggazda! Az ilyen "nácizást" légy szíves és fejezd be!

aL__Ex 2016.09.04. 19:11:45

@kulcsar2011:

"van benne sok jó meglátás, megállapítás, de korrektnek nem lehet nevezni, ha sokmindennek (perirat, tények) nem nézett utána."
Áruld már el, te hogy tudsz belenézni a periratokba!? A bíróság felteszi az internetre? Mellékeld már a linket légy szíves!
A "tényeket" pedig te is a médiából veszed. Vagyis az általad hivatkozott "tények" jellemző tulajdonsága, hogy "média-függő".

Ezek után kérdezem, hogy mi a kifogásod a korrektségemmel? Hogy nem azt írom, amit olvasni szeretnél? Az információt, amihez a médián keresztül jutsz, saját magadnak kell szelektálnod!

aL__Ex 2016.09.04. 19:21:20

@Éhes ló:

"Drazsé hamisított videóján és egy a 20 milliós besúgói díját kevesló ügynök zavaros hangfelvételén kívül nem volt semmi a nyilvánosság elé tárt "bizonyíték" Budaháziék ellen."
Ezek szerint akkor te ott voltál a tárgyaláson.
Én is csak annyit olvastam a médiában, lehet, hogy a bíróság ismeri a jogi tényeket (és azok bizonyítékait), de azt a nyilvánosság elé nem tárták.
Ennek alapján fogalmazok én is úgy, hogy én sem ismerhetem azokat a bizonyítékokat, amelyekre Budaházy és társai bűnösségét alapozta az ítélet. Jobb híján - látatlanul - kénytelen vagyok jóhiszeműséget tanúsítani a biróság munkájával szemben!

"A számos normális ember részéről közzétett "relativizálás" pedig teljesen helytálló..."
Ezt viszont vitatom. Az ítélet relativizálása soha nem lehet helytálló. Pláne, ha egy laikus mondja.

"De erről a poster is sunyin kussol."
Miről kussolok én? Egy szóval nem mondtam, hogy hogy a 2006-os rendőrterror bűnöseit nem kell elítélni. Hogy azt nem tették meg, az nem az én bűnöm.
Ne keverjük össze a szezont a fazonnal! Hogy a rendőrterror felelőseit nem ítélték el, nem jogcím arra, hogy a terroristákat felmentsék!

Keresd a logikát a szavaidban!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.09.04. 19:26:22

@aL__Ex: Óh! Ezek*int a zsidózás elkerülte a figyelmed. Különben ki is írt posztot holmi liberálfasizmusról?

aL__Ex 2016.09.04. 19:29:42

@lujo1111:

"A jelenlegi hatalom a korrupciót kormány napi gyakorlatává tette, és az emberek már csak lemondóan intenek."
Akárhogy is mondod, a politikai-gazdasági maffia összefonódása a rendszerváltás után (és a pártfinanszírozás korrupciós rendszerének a kialakítása) bizony balliberális találmány volt.

Az lehetséges, hogy a Fidesz márt ezt is jobban csinálja, de a Fidesz a rendszerváltásnak nulla pénzügyi háttérrel futott neki. Tökéletesen eltanulta ezeket a maffia-módszereket a ballibektől. Akkor meg mi a panasz? A két tábor között minőségi különbség semmi nincs. Az nem minőségi különbség, hogy a Fidesz a korrupciót "rendszerszintre" emelte. Rendszerszinten volt ez már korábban is.

A magyar politikából az összes bűnözőt száműzni kell! Egy sem maradhat, mert abból a métely újra kisarjadna! Ballibek sem maradhatnak!

aL__Ex 2016.09.04. 19:32:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Jaj, haggyámá! A neoliberálisoknak jelenleg szinte semmi beleszólásuk nincs az ország dolgaiba."
Az lehet, hogy az ország dolgaiba semmi beleszólásuk nincs, de az ország kettészakításában az érdemeik "halhatatlanok".

Éhes ló 2016.09.04. 21:18:28

@aL__Ex: nem kedvelem a kettős mércét. A postban sem.
A bírónő nem makulátlan szakmai előéletéről bőven olvashatsz, nem véletlenül neki szignálták ki ezt az ügyet (sem).
A "bizonyítékaik" kapcsán senkit nem vádoltak meg hamis szakértői véleménnyel, hamis tanózással sem most, sem 2006-ban, holott a nő a nyomozás során elkövetett szakmai malóroket - bizonyítás helyett - hosszasan taglalta ennek ellenére figyelmebe vette a hamis vallomásokat és a hamisított bizonyítékokat, míg a védelem minden cáfolatát elutasította.
Ez egy sokvádlottas ügyben amikor sokszázával merülnek fel bizonyítandó állítások, bizonyítékok - jogtörténetben is példátlan a kádárkor óta.
Aki relativizál, nem jogászkodik, hanem moralizál.
Ehhez joga van és helyesen teszi, ha megteszi, mert a jog morál és igazságosság nélkül semmi más, csak szófacsarás.
A jelen eset erre példa.
A velejéig szétrohadt hatalom egylényegűségét mutatja, hogy biszku szabadon távozhatott, a kommunista társait bíró elé se állították, a 2006 őszi rendőrterror kapcsán pedig nem szabtak ki végrehajtandót senkire se, mindezek után itt 125 évet osztott ki ez a szemétláda hóhér akit legtöbb társával együtt a gengszterváltást megelőzően párttámogatással kádertervek szerint tettek bíróvá és akin nem fogott a 26 év szemernyit sem.

Ad Dio 2016.09.04. 21:29:02

@aL__Ex:

"Te minden eltérő véleményt simán lesöpörnél a porondról, én nem."

Emlékszel arra a pillanatra, amikor istenné lettél? Biztos nagy élmény lehetett. :-)
Belelátni az emberek fejébe, ez igen.

Azért még csiszolni kell újdonsült képességeidet... merthogy...

Annyit állítottam csupán, hogy Budaházy nem fog hiányozni. Nem terrorista, de bűnöző. Ráadásul amit művelt, az már csak egy lépésre van az igazi terrorizmustól. Ha "jobban" szervezik meg a rajtaütéseiket, ott már akár emberhalál is simán összejöhet.

A molotov koktélos "politizálást" tényleg el-, és megvetem.
Az lehet, hogy neked kommunista patkánynak ez belefér, de nekem (és a világ normális részének) nem.

Ne érezz kényszert a válaszra kommer.

aL__Ex 2016.09.04. 21:36:04

@Éhes ló:

"A bírónő nem makulátlan szakmai előéletéről bőven olvashatsz..."
... ami a te fantáziádat mérhetetlenül fölcsigázza.

Ehhez nem tudok mit hozzászólni. Ez a te előadásod. Honnan tudjam, hogy igaz-e? De ha te már a Biszku-pert is belekevered, akkor egészen biztos, hogy te sem vagy mentes a politikai előítéletektől. Vagyis, amit előadsz, az sem több, mint moralizálgatás.
Hagyjuk ezt az egészet! Minek alapján vádolsz engem kettős mércével? Azért, mert a bírónő "előéletéről" tett félreérthetetlen célzásokat nem vagyok hajlandó készpénznek venni? Ugyan már!

aL__Ex 2016.09.04. 21:46:43

@Ad Dio:

"Annyit állítottam csupán, hogy Budaházy nem fog hiányozni."
Mármint neked. Ezt ne felejtsd el hozzátenni!
Én meg annyit állítottam, hogy a jelek szerint azért sokan neki adnak igazat. Amiben ugyan én nem értek egyet velük, de próbálom megismerni és megérteni az ő véleményüket is. Persze téged nyilván nem érdekel az ő véleményük. Te elrendezed a világot magad körül anélkül is, hogy ismernéd és értenéd azokat is, akik nem úgy gondolkodnak, mint te.

Ennek én nem örülök, mert ezek szerint te jól megvagy a bőrödben a kettészakadt Magyarországon is. Én viszont nem, én kifejezetten szarul érzem magam ebben a légkörben.

"Az lehet, hogy neked kommunista patkánynak ez belefér, de nekem (és a világ normális részének) nem."
Ha "kommunista patkánynak" akarsz nevezni, akkor takarodj a blogomból! És ne merd többet ide betenni a lábadat!

Az már egyáltalán nem érdekel, hogy öntelt hólyag vagy, és önmagadat kikiáltod a "világ normális részének". Lelked rajta... De ide többet ne gyere, mert kénytelen leszek adminisztratív megoldást alkalmazni.

aL__Ex 2016.09.04. 21:50:03

@Ad Dio:

"Ne érezz kényszert a válaszra kommer."
Felhívom a figyelmedet, hogy az én blogomban te nekem nem szabályozhatod, hogy mire válaszolok, és mire nem. Világos, nagyképű hólyag?

aL__Ex 2016.09.04. 21:59:51

@Ad Dio:

A véleményed engem nem érdekel, olyanok is akadnak, akikre nem érdemes odafigyelni. A továbbiakban egyszerűen ignorállak, mint egy közönséges trollt. Azonban, ha azt szeretnéd, hogy a hozzászólásod megjelenjen, akkor egy elvárható minimumot be kell tartanod. Például azt, hogy nem nevezel "kommernek".

Te itt vendég vagy. Annak megfelelően legyél szíves viselkedni!

Éhes ló 2016.09.04. 22:04:26

@aL__Ex: nem.
Nem csigázott fel, hanem elkeserített, hogy egy ilyen alak még bíró lehet:
mno.hu/migr_1834/botranyos-itelkezes-a-tocsikperben-768094

Milyen "politikai" előítélet kell ahhoz, hogy a kommunista diktatúra szekértolóinak, gyilkosainak meg nem nevezése, meg nem vádolása, bíró elé nem állítása kapcsán az igazság és a morál hiányát kérjem számon azokon, akik most habzó szájjal terroristáznak le valakit, akit az ötvenes évek nyomorult koncepciós pereinek mintájára vegzál 10 éve a lényegében változatlan poltikai hatalom, miközben nácivadásaztot folytatnak ugyanezek 90+ éves emberek ellen?

aL__Ex 2016.09.04. 22:11:32

@Éhes ló:

Ha lesz időm, majd elolvasom a cikket a megadott linken. De a válaszodból az egyelőre nem derült ki a számomra, mi köze a birónőnek a 90+ éves emberek ellen folytatott nácivadászathoz? (Lehet, hogy benne van a cikkben az is, de még nem olvastam el.)

Tudtommal a náci bűnök nem évülnek el. Ha neked ez a törvény nem tetszik, kezdeményezheted az eltörlését.

aL__Ex 2016.09.04. 23:18:38

@Hungryhorse:

Az előző moderálás tévedés volt, azt a kommentet vissza is helyeztem.
De a "qrva anyázás", meg az "ávhs kápózás" nem megengedhető. Máshol legyél szíves gyakorolni az ilyesmit!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.09.05. 06:59:26

@aL__Ex: Az ország szétszakításához mi köze volt a neoliberálisoknak? Semmi. Viktor harcolgat itt mindenki ellen.
Ja és kösz a kaját! :-))

aL__Ex 2016.09.05. 09:34:56

@Éhes ló:

Ami azt illeti, tényleg elég gyanús ez a Tocsik-ügy. De áruld el légy szíves, mi köze van a Tocsik-ügynek a Budaházy Györgyre kiszabott ítélethez? Mivel bizonyítod, hogy a jelen ítélet jogsértő? Mondjuk van rá esély, hogy az írásbeli indoklás most is késni fog, ami persze önmagában is jogsértő lesz - ha így lesz.

aL__Ex 2016.09.05. 09:36:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Miért? Gyurcsány talán nem neoliberális? Ne játszd az értetlent!

Éhes_ló 2016.09.05. 10:51:41

@aL__Ex: nem a tocsik ügy a gázos ennyi év elteltével, hanem az, hogy egy törvényt sértő bírót még előkaphat a politika egy ilyen komédiához.
Milyen bizonyítékom van?
Nekem?
Miért kellene nekem bizonyítanom, hogy Budaházy ártatlan, amikor a bírói indoklás ennyi volt: mindenki bűnös minden vádpontban. Slussz. 125 év.

Ez mi ez? Komédia.

De nem vagyok jogász, nem ezért szóltam hozzá, hanem azért, mert, amint azt már leírtam - a jog az igazság és a morál nélkül csak szócséplés.

Márpedig biszku és bandája, elqró, görényi és bandája kapcsán a morál és az igazság elveszett, a bizalommal, a bíróság és az ügyészség morális alapjaival kéz a kézben.

Márpedig ezek nélkül ez csak komédia, az a bíró aki maga is osrozatban tiporta qa törvényt és a saját hivatása szabályait semmibe vette sem morálisan, sem szakmailag nem alkalmas másra, mint komédiára.

A cinikus válaszaid üres szavak egy cenzortól, demonstrálva a totális érzéketlenségedet mások jogai és szabadsága kapcsán.

aL__Ex 2016.09.05. 11:40:33

@Éhes_ló:

"Miért kellene nekem bizonyítanom, hogy Budaházy ártatlan, amikor a bírói indoklás ennyi volt: mindenki bűnös minden vádpontban. Slussz. 125 év. "
Azért azt te is tudod, hogy nem ennyi volt. Én nem voltam ott, nem tudhatom. De a médiában úgy olvastam, hogy 3-4 óra volt az ítélet szóbeli indoklása. Ha kétségbe vonod az ítélet jogszerűségét, akkor egy mondattal te sem intézheted el.

De én nem akarlak meggyőzni, mert nem is tudlak. Én nem ismerem a periratokat. De ezzel együtt te sem ismered, így mondani sem tudsz semmi érdemlegeset, csak ismételgeted a mendemondákra alapozott érveidet.

Biszkunak sincs semmi köze ehhez a perhez.
Értelmetlen dolognak tartom, hogy velem szemben vádaskodsz - cinizmusra, meg érzéketlenségre hivatkozva. Mire kellene "érzékenynek" (vagy fogékonynak) lennem? Hisz nem mondtál semmit most sem. Azt értem én, hogy más ítéletet szerettél volna, de értékelhető érvet nem hoztál fel semmit.

Dr_utcai_arcos 2016.09.05. 13:07:15

@aL__Ex: csak kíváncsi vagyok, hogy ha az egyik államfőről ilyen mély vélemény van, milyen lehet a csúti törpéről?

aL__Ex 2016.09.05. 13:53:43

@Dr_utcai_arcos:

Nem foglalkozom Orbán Viktorral, az írásom nem róla szólt. Az Orbán-fóbiások azok, akik Vele fekszenek és vele kelnek.

aL__Ex 2016.09.05. 13:59:26

@Éhes_ló:

Nézd, én hajlok rá, elképzelhető, hogy neked van igazad. Nekem is szimpatikus volna, ha valakinek sikerülne bebizonyítania, hogy az igazságszolgáltatást a politika befolyásolja. Ehhez azonban sokkal jobban fel kell kötni a gatyát, és jogi értelemben is bizonyítani kell azt, hogy a bíróság ítélete nem megalapozott.

Ez nem kis dolog volna. Véleményem szerint ehhez látni kell (azaz meg kell szerezni) az ítélet írásbeli indoklását, és azt kell tételesen cáfolni! Ehhez nem elég a puszta előítélet a részedről.

Kukorica József 2016.09.05. 14:52:43

@aL__Ex: Csintaln sérüléseiről meg csak handabanda van. Ha valakit fejbe vágok többször is vascsővel, az már nem könyörög semmiért. Nyilván kapott pár taslit, de senkit nem ismert fel, senki nem lett konkrétan megvádolva vele, csak annyi, hogy a Magyarok Nyilai volt. Az meg nem lett bizonyítva, hogy kik is ők valójában.
Most próbálom megkeresni, hogy van-e felvétel az ítélet indoklásáról, mert volt ott ismerősöm (hivatalból, ott dolgozik) és elmondása szerint elég gáz volt.

A közjogi rendszer pedig nagyobb nyilvánosságot is kaphatna, mert alapjaiban formálná át ezt a haldokló demokráciát.

Kukorica József 2016.09.05. 14:56:40

A védőbeszéd első része. Hosszú, de utazás közben végig lehet hallgatni.

www.youtube.com/watch?v=fxnRlzX0RqM

aL__Ex 2016.09.05. 15:15:23

@Kukorica József:

Ha Csíntalan Sándort agyon akarták volna verni, akkor agyonverték volna - akár egyetlen ütéssel. Engem is ütöttek már le hátulról, én sem emlékszem semmire, ki is raboltak. Persze én az eszméletemet is elveszítette. Hogy leütöttek, azt is csak a vérző sebből tudom. Maradandó nyoma van máig.

Semmit nem tudok erről az ügyről sem. Azt sem tudom, hogy éjjel volt, vagy nappal. Nyilván nem mindegy...

aL__Ex 2016.09.05. 15:25:49

@Kukorica József:

Azt hiszem, nem annyira a védőbeszéd az, amire kíváncsiak vagyunk, hanem az ítélet indoklása.

aL__Ex 2016.09.05. 16:12:48

@Kukorica József:

A közjogi rendszerre kapcsolatban pedig korábban már egyetértettem. Bár van, ahol eltérő a véleményem, de nem ez a lényeg. Sok hasznos gondolat van benne.