Se vége, se hossza a médiában a híreknek és kommentároknak, amelyek a Budaházy Györgyre kiszabott ítélettel foglalkoznak. Akadnak jópáran, többek között Morvai Krisztina és Toroczkai László, akik azt a kérdést is fölvetik, hogy Budaházy György valójában nemzeti hős, akivel szemben az egyetlen helyes ítélet csak a felmentés lett volna. Sokan egyszerűen eltúlzottnak tartják az ítélet mértékét, illetve kétségbe vonják a Budaházynak felrótt bűnök bizonyítottságát. Megint mások az ítéletet kezdték el relativizálni, például azzal, hogy mennyi jár a „szemkilövetésekért” – utalva ezzel a 2006. októberi zavargásokra.

Budaházy György és a hívek a karzaton

Nem vagyok jogász, a periratot sem ismerem, nem tudom megítélni, hogy a vád bizonyítása minden kétséget kizáró módon megtörtént-e, csak bízni tudok ebben. A véleményemet kizárólag a címben feltett kérdéssel kapcsolatban fogalmazom meg, hogy Budaházy György vajon nemzeti hős vagy terrorista.

Úgy vélem, hogy jogászként Morvai Krisztinának is ismernie kell az alkotmányjogot, és tudnia kell azt is, hogy mit jelent az alkotmányos rend védelme. Tetszik, vagy nem tetszik (mellesleg nekem sem tetszik), de 2006-ban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kötelessége volt az alkotmányos rend védelméről gondoskodni. Lehet valakinek az a véleménye, hogy ennek a feladatának a miniszterelnök nem megfelelően tett eleget (én is így gondolom), de ez senkit nem jogosít fel arra, hogy terrorista módszerekkel próbálja az alkotmányos rendet megváltoztatni. A Magyarok Nyilai sem vindikálhatták maguknak ezt a jogot.

Magam is úgy gondolom, hogy Gyurcsány Ferenc egy közönséges felfújt hólyag, egy hatalommániás akarnok, de nevezhetjük akár zsarnoknak is. Nekem is az a véleményem, hogy 2006-ban Gyurcsány Ferencnek egyszerűen le kellett volna mondania, és nagy hibát követett el, hogy nem tette, így személyesen ő lett az oka a zavargásoknak. Ezt a tévedését a mai napig nem képes belátni, és ezzel a mai napig megosztó személyiség a politikában.

Ha valaki nincs megelégedve az alkotmányos renddel, jogában áll annak megváltoztatására javaslatokat előterjeszteni. Például arra vonatkozóan, hogyan lehet a kormányt visszahívni, vagy a miniszterelnököt eltávolítani a helyéről. Én is úgy érzem, hogy szükség volna ilyen demokratikus megoldásokra. A polgári demokráciába ezeknek a lehetőségeknek bele kell férnie! Erre vajon miért nem érzett lehetőséget Budaházy György? Ha ezt tette volna, minden elismerésemre számíthatott volna.

Az a feltételezés sem állja meg a helyét, hogy a zsarnokság a demokratikus változtatás lehetőségét eleve kizárta volna, mert hiszen a Fidesz 2010-ben, demokratikus választásokon 2/3-os többséggel leváltotta a hatalmon lévő elitet.

De térjünk rá a lényegre! Egy másik írásomban – a proletárdiktatúrával szembeállítva – fogalmaztam meg, de erre az esetre is vonatkoztatható. Idézem a saját szavaimat:

Ha a népszuverenitás helyreállításának más lehetősége nincs, csak az erőszak, a forradalmi terror ebben az esetben is csak akkor tekinthető jogosnak, ha az a szuverén nép akaratával esik egybe. Ellenkező esetben önkényuralomról van szó. Az egyik zsarnokság fölváltja a másikat.

De ha ez így is volna (de nincs így), a Magyarok Nyilai még ebben az esetben sem vindikálhatták volna maguknak azt a jogot, hogy a népszuverenitás nevében lépjenek fel. A fellépésük ebből következően nem minősíthető jogos forradalmi terrornak, hanem közönséges terrorizmus!

S hogy mi a különbség a népszuverenitás és a magyarok Nyilai között? Az, hogy a népszuverenitás minimálisan feltételezi az alkotmányozó többség támogatását, a Magyarok Nyilai pedig – a szimpatizánsokkal együtt – elférnek egy tárgyalóteremben. Ki a vádlottak padján, ki a karzaton.

Hangsúlyozni szeretném, valami nem azért minősül terrorizmusnak, mert a hatalom határozhatja meg az alkotmányos rendet, hisz a hatalom lehet zsarnoki is. Hanem azért terror, mert a terrorista a saját véleményét akarja rákényszeríteni a demokratikus többségre. Ezért mindenkinek, minden körülmények között mérlegelnie kell, hogy az alkotmányozó többség utólag igazolja-e a személyes fellépését, amit a népszuverenitás nevében követett el. Csodálkozom, hogy a médiában nem akadt egyetlen írástudó sem, aki ezt a kérdést meg tudta volna világítani. De még jogban jártas politikus sem akadt ilyen. A válasz tehát nem politikai vélemény kérdése, hogy hősnek tekintjük-e Budaházy Györgyöt, vagy terroristának, hanem sokkal inkább egy objektív viszonyszám, amely azt fejezné ki, hogy a választópolgárok közül hányan szavaznának az elítélt szabadon bocsájtására, ha ezt a kérdést népszavazásra tennénk fel. Ezek után kérdezném Morvai Krisztinától, hogyan ítéli meg védence esélyeit?

Budaházy Györgynek úgy tűnik, arcára fagy az önérzetes mosoly, ha körülnéz a tárgyalóteremben, hogy a követőinek a számát megítélje, hogy is áll a népszuverenitáshoz viszonyítva.