A Kettős Mérce blogban Diószegi Horváth Nóra publikált egy cikket a Fidesz emlékezetpolitikájáról, amely azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy vajon meddig megy el a Fidesz a Horthy-korszak újrateremtésében. A cikk tartalmával és gondolataival tulajdonképpen egyetértek, mégsem mondhatom azt, hogy teljes mértékben elégedett vagyok a mondanivalójával. Sok egyébről is kellene beszélni, nem volna szabad egyedül a Fidesz emlékezetpolitikáját kiragadni ebből a kérdéskörből, mert ez így újra csak nem egyéb, mint táborelvű árokásás! Ha már történelemhamisításról beszélünk, akkor az összes rendszerváltó pártot és a teljes magyar politikai elitet sorra kellene vennünk, hogy ezt elkerüljük! Aki történelemhamisításról beszél, az ne hallgasson a saját táborának hazugságairól sem! Ez alapvető követelmény. Ez tehát egy határozott kritika megfogalmazása a szerzővel szemben.
A rendszerváltó pártoknak közös bűnei vannak ezen a téren: a szocializmus minden vívmányának a politikai elvakultságból fakadó szétverése, a rablóprivatizáció végrehajtása, az ország kiárusítása, és mindezek következtében milliók nyomorba taszítása. Mindezek együttesen akár még a politikai bűncselekmény vádját is megalapozzák. Aki pedig erről nem beszél, egyben bűnrészességet vállal az elkövetőkkel.
A rendszerváltó pártok annak idején még Orbán Viktorral, a lánglelkű forradalmárral együtt sorakoztak fel Nagy Imre és társai újratemetésén. Együtt hazudták azt, hogy a rendszerváltás 1956 forradalmi eszméjének a folytatása. Azóta eltelt már több mint negyed század, és ez az idő elég volt arra, hogy kiderüljön: abban a bizonyos hatodik koporsóban a mai ifjúság, az új nemzedék jövőjét temették el! Hazugság volt Orbán Viktor minden szava! De a Nagy Imre és társai újratemetésén ájtatos képpel fölsorakozó összes rendszerváltó párt képmutatása is.
Elnézést kérek a bemutatott fotó minőségéért, de a kép a videóról készült!
Orbán Viktor 1989. június 16-án Nagy Imre és társai újratemetésén
Számtalanszor feltettem már a kérdést, hogy mi volt 1956 forradalmi gondolata. Erről a saját gondolataimat én meg tudom fogalmazni, mint ahogy meg is tettem. De én a politikai elit saját válaszát szeretném hallani, és nem könnyítem meg a dolgukat, hogy helyettük megadjam a választ. Mi az ő forradalmiságuk? Nekik kell bevallaniuk, hogy erre a kérdésre nem tudnak választ adni! Ennél kevesebbel nem érhetjük be. Mit akarnak ők 1956 eszméjével takaródzva megideologizálni? Mi az, amit ők `56 eseményeiből a maguk eszméjének tekintenek? Ha erre nem tudnak válaszolni, akkor kénytelen vagyok vélelmezni, hogy a Kádár-rendszer retorikáját kifordítva azt nevezik forradalomnak, amit az „átkos” szocializmusban ellenforradalomnak neveztek, vagyis a Köztársaság téri lincselést.
Mert egyébként a farkaskapitalizmus, a rablókapitalizmus, a vadkapitalizmus restaurálása önmagában egyáltalán nem tekinthető forradalomnak. Mindegy, hogy melyik nevet használjuk. Ez nem haladás, hanem ez az idő kerekének a visszaforgatása. Hova lett a beígért szociális piacgazdaság hangzatos jelszava? Hazugság, egy kamu volt az egész! A forradalmiságnak iránya van, mint egy vektornak, amely a progresszió felé mutat. A kapitalizmus restaurálása önmagában semmiféle progressziót nem jelent! Egy olyan társadalmat kellett volna építeni, amely egyszerre különb mindkét társadalmi rendszernél, a vadkapitalizmusnál is, meg a bukott szocializmusnál is. Ez eleve feltételezte volna, hogy mindkét rendszerből a jót tartjuk meg, és a rosszat elvetjük. Mi lett ebből? A Horthy-rendszer restaurálása.
És nehogy azt mondjuk, hogy ez egyedül az Orbán-kormány bűne! Mert Orbán Viktort a balliberális ellenzék juttatta trónra és tette naggyá. Azaz a Horthy-rendszer restaurálása is a balliberális ámokfutás szerves következménye, mint ahogy a neonáci szélsőjobb életre hívása is.
Mára pedig nem lett más az egészből, mint két politikai maffia rivalizálása a hatalomért – és marakodása a koncért! Az egyik maffia Orbán Viktor körül csoportosul, a másik pedig az ellenzéke, amely hazug módon „demokratikus” ellenzéknek nevezi önmagát.
Újra kérdezem, akik a rendszerváltó pártok közül ma „demokratikus” ellenzéknek nevezik magukat, milyen kapitalizmust akartak restaurálni 1989-ben? Azt, amelyik nem is létezett? Hiszen a kapitalista fejlődés Magyarországon elmaradt. Nem volt más előzmény, csak a Horthy-korszak. Vagy a kiegyezés korát akarták restaurálni? Ez képtelenség! Aki a rendszerváltáskor a kapitalizmust akarta restaurálni, annak tudnia kellett, hogy ez szükségszerűen az elmaradt eredeti tőkefelhalmozás pótlólagos újra futtatását jelenti. Utólag józanul belátható, hogy ebben a tragédia, a milliók nyomora eleve programozva volt. Emiatt szó sem lehet arról, hogy a rendszerváltást progresszióként értelmezzük. Helyette elszalasztott lehetőségként kell értelmeznünk, melynek során lehetőségünk lett volna egy új fejlődési irányt választanunk. Ez lett volna a kötelességünk! Mondhatunk bármit, minden más hazugság.
A rendszerváltáskor sokan jól jártak, hiszen jó előre kinézték maguknak a koncot, amit a társadalmi tulajdonból privatizálni fognak. Ez volt a „forradalmi színjáték” mögött az igazi tartalom. Ezt próbálták `56 forradalmiságával megideologizálni. De ebből az eszmeiségből mára semmi nem maradt, csak a színtiszta rablókapitalizmus valósága. Meg a Horthy-korszak restaurálása, amelyről fentebb kifejtettem, hogy nem lehet egyedül Orbán Viktor bűneként magyarázni. Nem restauráltuk volna a Horthy-korszakot a többi rendszerváltó párt aktív közreműködése nélkül.
Ma már csak nevetünk Orbán Viktornak az 1989. június 16-án Nagy Imre és társai újratemetésén elmondott beszédét újra hallgatva, mert a diktátor önnön politikai pályafutásával cáfolta saját szavait. De akkor sem hallgathatjuk el az igazságot, hogy ebben a történelemhamisításban a teljes rendszerváltó politikai elit bűnrészességet vállalt.
Ideje volna elkezdeni az őszinte társadalmi párbeszédet ebben a kérdésben is, de azt nem táborelvű módon kellene tenni! Nem lehet csak a másik tábor politikai felelősségéről beszélni, mert ez így hiteltelen. Már régen nem a politikai elit túléléséről van ugyanis szó, hanem arról, hogy az egész magyar társadalmat magukkal rántják-e a sírba. Mert ennek az elitnek a pusztulása elkerülhetetlen, sőt, egyenesen kívánatos – oldaltól függetlenül! Úgy vélem, ezt Diószegi Horváth Nórának is be kell látnia!